Zuckerberg leleplezte saját igénytelenségét
Egyetlen fiókja van, és minden nap ugyanazt a szürke pólót viseli Mark Zuckerberg - többek között ez derült ki abból a televíziós interjúból, amelyet a Facebook alapítója adott a Today-nek.
Egyetlen fiókja van, és minden nap ugyanazt a szürke pólót viseli Mark Zuckerberg - többek között ez derült ki abból a televíziós interjúból, amelyet a Facebook alapítója adott a Today-nek.
A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg a jövő héten Oroszországba látogat, ahol találkozik majd az internetes és közösségi termékek, szolgáltatások után igencsak érdeklődő Dimitrij Medvegyev miniszterelnökkel.
A mézesheteit Rómában töltő Facebbok-alapító Mark Zuckerbergről nem csak az derült ki, hogy hétfőn mit ebédelt, hanem az is, hogy egy fillér borravalót nem hagyott az étteremben - legalábbis a Corriere della Sera oldala szerint.
Olaszok és külföldi turisták vették észre a Rómában nászúton levő Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját és feleségét, pikáns módon azonban a Twitter közösségi portálon jelezték, merre fordult meg az ifjú házaspár.
A Facebook-alapító Mark Zuckerberg esküvői fotóját öt nap alatt majdnem másfél millióan lájkolták. Jó reklám a közösségi oldalnak, és persze a fotósnak, akit már az egész világ ismer.
Mark Zuckerberg egyik legfontosabb erénye az, hogy tudja, mikor kit kell elbocsátani - írja a vg.hu.
Feladja amerikai állampolgárságát a Facebook egyik alapítója, a 30 éves brazil származású Eduardo Saverin a közösségi oldalt működtető cég nagy profitot ígérő tőzsdei bevezetése előtt. A részvényei eladásából négymilliárd dollárra számító Saverin ezzel a lépésével 600 millió dollárnyi, tőkejövedelmekre kivetett adót spórol meg.
Minden idők legnagyobb, ötmilliárd dolláros részvénykibocsátása után Mark Zuckerbergnek másfél milliárd dolláros adót kell majd fizetnie.
A Facebook közösségi portált érintő szoftverhiba miatt kikerültek az internetre az oldalt alapító Mark Zuckerberg magánfotói.
Ez lesz a világ legnagyobb egyterű irodája - lelkendezett Mark Zuckerberg a Facebookon.
A Facebooktól korábban kilépő Randi szerint a Zuckerberg családnak több tagja alkalmazott a Google-nél, mint a Facebooknál.
A Facebook alapító atyjának meggyűlt a baja egy olasz bankautomatával. Az olasz TM News lefilmezte, ahogy a nászútját töltő Mark Zuckerberg kénytelen a helyiek segítségét kérni, miután nem sikerült megfejtenie az automata működését. Pénzt felvenni így sem tudott, így Zuckerberg üres kézzel távozott az ATM-től.
Szombat óta nem csak a Zuckerberg família boldog, hanem Claire Pettibone is, Priscilla Chan esküvői ruhájának tervezője. Számára is rejtély, honnan szerezte Mrs. Zuckerberg a csipkecsodát.
A Facebook indulásáról ír majd memoárjában Mark Zuckerberg egykori munkatársa, aki öt évig dolgozott a cégnél.
A Facebook május 18-án vezeti be tőzsdére a részvényeit – értesült a Wall Street Journal. A lehetséges befektetőkkel jövő hétfőn kezdődnek az egyeztetések.
A főként technológiai részvényeket forgalmazó amerikai Nasdaq piacra vezeti be részvényeit a Facebook, előreláthatóan májusban - számolt be pénteki számában a Financial Times.
A Wall Street idei egyik legjobban várt eseménye nagy titokban utolsó fázisához érkezett Kaliforniában.
Jet Martinez nem az első ember, akit Mark Zuckerberg felkért egy kis művészkedésre a Facebook-bázison belül: Dave Choe...
A Facebook első embere első alkalommal tette közszemlére - saját profiloldalán - a helyet, ahol mindennapi kenyerét...
Mark Zuckerberg, a Facebook társalapítója, Ronan Farrow emberi jogi aktivista, Lady Gaga énekesnő és Justin Bieber énekes is szerepel a Forbes magazin legígéretesebb harminc éven aluli amerikai tehetségeket felvonultató listáján.